A Leaner együttes 2009-ben állt össze egy erdélyi tribute bandától kapott felkérés során, melynek tárgya egy miniturné magyarországi és erdélyi állomásokkal. Már akkor is a közönség nagy megelégedésére szolgáltak. A sikeres turné, pozitív visszajelzések után az együttes tagjai a folytatás mellett döntöttek, így alakult a Leaner, mint állandó Nirvana Tribute banda. Létrejöttük óta elsősorban klubkoncerteken bizonyították rátermettségüket országszerte, valamint 2010-ben a kamocsai (SK) Staropramen Motofest-en, Szatmárnémetiben (RO) a Christmas Rock-n, a 2011-es várpalotai Pannónia Fesztiválon. 2011 nyarán pedig a legnagyobb európai tribute-fesztiválként ismert, a korábbi években csak angol zenekarokat felvonultató Tribfest három külföldi fellépői közt tudhatta magát a csapat, ahol határozottan sikeresnek nevezhető produkciót nyújtott a fesztivál közönségének. A banda számára fontos a hiteles műsor, mely nem csak a zenében, hanem a külsőségeken túllépő színpadi megjelenésben is észlelhető. A jelenlegi felállásban az ének/gitár felelőse Debreczy Zoltán (Zozó), vokálozik és a bőröket üti Debreczy István, a basszgitáros poszt birtokosa pedig Csák Zsolt. 2011 végétől pedig negyedik tagként Debreczy Csongor gitárosként erősíti a csapatot.
Koncertszervezés: Debreczy István
(tel.) 00(36)30-996-5953
(email) leaner666@gmail.com
Leaner started in 2009, as a request for a common mini-tour (in Hungary and Transylvania) by musician friends & tribute band from Cluj (RO). As they could make the audience feel really satisfied, after the successful tour, the positive feedbacks the band decided to continue being a tribute to Nirvana. Since they’ve formed, could prove their aptitude in rock clubs all over the country, and also at festivals like in 2010: Staropramen Motofest at Komoča (SK), Christmas Rock at Satu Mare (RO), and in 2011 Pannónia Festival, Várpalota (HU). And in the summer of 2011 we could be one of the 3 foreign bands at Tribfest UK (known as Europe’s biggest tribute festival), where only english bands played before. Well, we can say, we really got the audience. For us it’s important to make an authentic show, and not only in music but in excess of formality is seen on stage appearance. Something where you can feel, what it means ‘Smells like teen spirit’! The actual lineup: the man on lead vocal and guitar is Zoltán Debrezcy (Zozó), vocals&hitting the skins: István Debreczy (drummer), and Zsolt Csák is responsible for the bass. At the end of 2011 Csongor Debreczy joined the band, as guitarist, to help and prove the band’s quality with his skills.




















